"Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét, és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes."
/Hioszi Tatiosz/

Mittwoch, 13. Februar 2013

Kínok völgye (2013.01.29.)

Mivel csodaszép idő volt és a héten nem sokat voltunk kint, már nagyon vágytunk egy kis friss hegyi-havas levegőre (vagyis a fiúk annyira nem vágytak rá, az elindulás mindig egy kínszenvedés, annyit össze bírnak szenvedni, hogy aztán a végén olyan jól érezzék magukat, hogy haza se akarjanak jönni :))))

Sokat autózni nem akartunk, viszont a szemközti hegy 20 méteres szánkópályájánál valami komolyabbat szerettünk volna kipróbálni, így találtam rá Kiental-ra, ami a Kandersteg felé vezető széles völgy egyik kis mellékvölgye végén fekszik és még soha nem jártunk ott. Alig fél óra az út autóval és van egy "családi"-nak hirdetett, 7 km hosszú szánkópályája.

Keskeny, kanyargós út vezet fel a majdnem ezer méter magason fekvő kis faluig, ahol kitárul a völgy, körben magas, havas hegyek, kisebb sípályák, elszórt házak, tényleg a világ vége :))) Ahhoz képest elég sokan voltak, persze viszonyítás kérdése, mert nem lehet összehasonlítani egy-egy felkapottabb sítereppel, mint Zermatt, Wengen vagy Grindelwald :) Aminek megvolt az előnye, hogy nem kellett sorban állni a felvonónál és bár elsőre soknak tűnt az autó, tömeg sehol nem volt.


Először megnéztük a térképet és lechekkoltuk a terepet. Az már látszott, hogy a pályán Marcel egyedül nem tud lejönni, így a bobot hagytuk az autóban és a faszánkónk mellé béreltünk még egyet, ami ha napi jegyet vesz az ember, nem kerül semmibe.

Felvonó visz fel közel 1500 méter magasra és habár Marcel már rengeteget felvonózott, de eddig mindig csak kabinos felvonóval, ez viszont nyitott ülőfelvonó volt, ami már eleve nagy élmény volt neki :)) Bár elég hideg volt, -6 fok körül, úgyhogy én örültem, hogy csak pár percet kellett ücsörögni, kitéve magamat a jeges elemeknek :)))


A felvonóból néztül a szánkópályát, első látásra nem tűnt se túl gyorsnak, se túl veszélyesnek, ami azért csak részben volt igaz.

Marcel azt mondta, hogy inkább velem csúszik és mint nem sokkal később kiderült, ez egy bölcs döntés volt. Még kérdeztem Gábort, hogy tud-e szánkózni, amire egy felháborodott "perszehogyigen" volt a válasz :) ő indult először, hogy aztán rögtön az első kanyarban ezerrel neki is száguldjon a palánknak... mentségére legyen mondva, hogy iszonyat meredeken indult a pálya és azt a kanyart szinte senkinek sem sikerült bevennie :))))) Ráadásul ő ment a bérelt szánkón, ami sokkal nehezebb volt és a súlypontja is alacsonyabban volt, így ment mint a szappanozott villám :))) Kicsit félelmetes volt, szegény a lábával támasztotta ki magát, azzal csapódott a palánknak, a hirtelen megállástól pedig megrándult a térde. Akkor még nem fájt neki annyira, felállt és folytatta az utat. Egészen a második kanyarig :D:D:D:D amit szintén nem sikerült bevennie, de ott szerencsére nem palánk volt, hanem háló, amibe bár teljesen belegabalyodott, legalább nem ütötte meg magát :))) Sajnáltam, de kívülről annyira viccesen nézett ki, most is mosolyognom kell, ha rá gondolok :)) Na ott bevillant az augusztusi kirándulásunk Gábor félöccsével, mikor is monstertrottival akartunk lejönni a hegyről. Bálint is azt állította, hogy tud rollerezni, ahhoz képest 2 méter után, az első kanyarban már esett is egy nagyot és onnantól kezdve kínszenvedés volt a lejutás.

Hát az első két kanyar után igencsak elkezdtem kételkedni abban, hogy mi a szánkoval élve egyben lejutunk a hegyről :))) De aztán egyre jobban belejöttünk :) A szánkópályán két véglet volt, vagy olyan meredek volt, hogy száguldoztunk és lekoptattuk a csizmánk talpát a sok fékezéssel, vagy pedig sima volt, hogy húzni kellett a szánkót :)))
Mindehhez jeges hideg is társult, néha olyan érzésem volt, mintha ezernyi tűvel szurkálnák az arcomat. Így aztán kicsit kínkeservesen, fájós térddel, szétfagyott, vörös arccal és kézzel érkeztünk le a pálya aljára, de legalább még egyben voltunk:)))) Marcel nagyon élvezte, neki semmi baja nem volt, vigyorgott végig :)))

Gondoltuk, ezt nem szabad annyiban hagyni, a második kör csak jobb lehet, mint az első :)))) Újra felmentünk, de mivel eléggé át voltunk fagyva, beültünk a hüttébe ebédelni. A szokásos rösztit ettük, nem volt semmi különös, de ár-érték arányban nem volt rossz :) Marcel még egy fagyit is bevállalt :))

A második körben már tényleg nagyon jól mentünk, Gábor is jobban tudta irányítani a szánkót és mi is rájöttünk Marcellel a helyes technikára, így a hidegtől eltekintve az már tényleg élvezetes volt :) Hát igen, nem lehet összehasonlítani a kis helyi dombocskával, ahol az ember 3 másodperc alatt lecsúszik és kész :) Itt kb. 20 perc alatt értünk le, jó kis móka volt. Az egyetlen hátránya a völgynek, hogy elég hamar elbújik a nap a hegyek mögé, 3 után már szinte sötét volt és még hidegebb, így aztán több kört nem akartunk bevállalni, no és Gábornak is elkezdett rendesen fájni a térde, úgyhogy inkább hazajöttünk.




Azért a kínok hamar elmúltak, úgyhogy nincs kizárva, hogy 7végén megint megcélozzuk a Kiental-t egy újabb szánkópartira :)) Bár a kulissza miatt lehet, hogy a Kleine Scheideggre kellene menni, ahol tavaly voltunk Marcellel, jó lenne hármasban is csúszni egyet :))

Addigra talán Gábor térde is helyrejön és elmúlik az izomláz a combunkból, mert kérem szépen a szánkózás nem olyan egyszerű dolog ám, olyan helyen is érzek izmokat, ahol nem is tudtam, hogy vannak :D:D:D:D

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen